Célunk, hogy lehetőségeinkhez mérten mindent megtegyünk annak érdekében, hogy a tanyasi lét- és gazdálkodási formát még vonzóbbá tegyük a XXI. század embere számára és ráirányítsuk a lakosság – ezen belül is elsősorban a fiatalok figyelmét – arra, hogy ennek az életformának a választása valós alternatíva mai világunkban is – fogalmazott Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár.
A Földművelésügyi Minisztérium – a tavalyi népszerű felhívás után – idén második alkalommal hirdetett pályázatot „Az Év Tanyája” díj elnyerésére. A felhívásra ezúttal négy kategóriában lehet jelentkezni.
„Az Év Tanyagazdasága” felhíváson belül elsősorban olyan tanyagazdák jelentkezését várják, akik a hagyományos-körforgásos gazdálkodási formákra helyezik a hangsúlyt és gazdaságukban elsősorban őshonos és tájegységre jellemző állat- és növényfajokat használnak. Az „Év Hagyományőrző Tanyája” kategória díjazásánál főként az eredeti tanyai jelleg megőrzése, a hagyományok gyakorlatban történő megélése, míg az idén először meghirdetett „Az Év Határon Túli Tanyája” felhívás esetében a tájba, természeti környezetbe illeszkedő tanyakép megléte, a környezetkímélő gazdálkodási módszerek alkalmazása, illetve az őshonos növény- és állatfajok gazdaságban történő használata lesznek a kiemelt értékelési szempontok. Ezek mellett idén is odaítélik az „Év Tanyája Közönségdíjat”, amelyre voksolni a későbbiekben meghirdetett internetes oldalon lehet.
A pályázatokra a mai naptól kezdődően egészen július 31-ig lehet jelentkezni kizárólag elektronikus úton az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen. Erre a címre várják a pályázók pályázattal kapcsolatos kérdéseit is.
Ezek mellett a helyettes államtitkár bemutatta A magyar tanyák és a Tanyafejlesztési Program című kiadványt is, amely mindenki számára jó példaként szolgáló településfejlesztési projekteket és tanyagazdaságokat mutat be. A Tanyafejlesztési Program immár az egész Alföldre kiterjed; a program által 2011-2016 között mintegy 1700 nyertes pályázó jutott több mint 8 milliárd forint támogatáshoz. A kormányzat szándéka szerint a Tanyafejlesztési Program folytatódik, hiszen létjogosultsága a hazai vidékfejlesztési politikában vitathatatlan – emelte ki Szakáli István Loránd.
A bemutatott tanyakiadvány és „Az Év Tanyája 2018” pályázati felhívás a Nemzeti Vidékstratégia honlapján a Tanyafejlesztési Program menüpont alatt érhető el.
Forrás: FM, Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.