Szeretettel várjuk Önöket a Hagyományőrző disznótor rendezvényünkre.
 

2022.10.21-én került megrendezésre, közel 300 fő részvételével  a Budai úti futónap Cegléd külterületén, a Budai út mellett, a Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont közelében található Kámáni erdőben. Az általános és középiskolás gyerekeknek megrendezett akadályfutó versenyen, fiúk és lányok külön futamban, valamint külön korcsoportban indulhattak.

2022. augusztus 18-án jelent meg az 501/2021. Korm.rendelet, mely előírja, hogy a szálláshely-szolgáltatók a szálláshely üzemeltetési tevékenység bejelentését megelőzően, valamint az első minősítést követően háromévente kötelesek a szálláshely-minősítő szervezet vizsgálatát és értékelését kérni, a szálláshelytípusra vonatkozó követelményekhez igazodó minőségi fokozatba sorolás érdekében. A kormány által kijelölt szervezet a Magyar Turisztikai Minőségtanúsító Testület Nonprofit Kft. lett.

A jövőben csak olyan szálláshelyen folytatható szálláshely-üzemeltetési tevékenység, amely megfelel a szálláshely-minősítő szervezet elektronikus felületén közzétett, az adott szálláshelytípusra vonatkozó követelményeknek.

A magánszálláshelyeknek és az egyéb szálláshelyeknek 2024.január 1-ig kell regisztrálniuk. 45 napos határidő áll rendelkezésre a regisztráció után az önértékelésre.

A szálláshely-minősítési eljárás lefolytatása ingyenes.

A GERJE-SZTŐK HVK Egyesület az átlátható ügyintézés elősegítése érdekében szakmai fórumot tart  „A szálláshelyek minősítési rendszere és folyamata” címmel.

Időpont: 2022. december 14. 14:00

Helyszín: Kocsér Község Polgármesteri Hivatalának díszterme (2750 Kocsér, Szent István tér 1.)

Előadó: dr. Glózik Klára Erzsébet, SZTE tudományos munkatárs, szálláshely auditor

A téma fontosságára való tekintettel és mivel a határidő jogvesztő, javasoljuk a részvételt!

A rendezvényen való részvétel ingyenes, azonban előzetes regisztráció szükséges.

Kérjük, 2022. december 12. 12:00 óráig jelezze részvételi szándékát a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mailcímen!  

A Galga-mente és Térsége Leader Egyesület Szakmai Napja

Dátum: 2021. szeptember 30.
Időpont: 10:00 – 16:00
Helyszín: 6031 Szentkirály, Olasz dűlő 82. Útmenti-Lak (honlap: www.utmentilak.hu)